Képzeljük el, hogy meghívnak vendégségbe egy ismerősödhöz de az is lehet, hogy csak a szomszédod áthív akivel látásból ismeritek egymást. A nappaliban van egy nyitott fotó album a dohányzóasztalon és belelapozol. Utána felteszed azt a kérdést, hogy miért nem tesz az albumba képet a lenőtt hajtövéről vagy miért sima a lába a képen? Nem ugye? Akkor miért gond az, hogy van aki az instagramot családi képek megosztására használja, míg van, aki a maga izlésében megkomponált képet tesz fel. A napokban kezdődött antiinsta kihívás megmondom öszintén eleinte tetszett, de aztán ugyanaz történt vele, mint ami mindennel az instagramon. Az emberek elkezdtek a ló tulsó oldalára esni és olyan is magára vette az egészet, akinek nem is inge szerintem. A legfontosabb gondolatokat ezzel kapcsolatban nálam sokkal nagyobbak már szépen megofgalmaztak, páldául  Szentjobbi Kriszta írása, aki a szülői felelősség irányából közelíti meg a témát. Továbbá Pikrea Youtube videója, ami pedig inkább azt veszi gorcső alá, hogy ha valami szép, az miért feltétlen hamis is?

Eleinte az Instagram oldalamat én is hétköznapi leginkább más számára semmilyen, de nekem tetsző dolgokkal töltöttem meg, aztán nagyjából Matykó születése után kezdtem el tudatosan használni. És akkor még nem teljesen az igényességem miatt, inkább kisfiam online jelenlétének védelme érdekében, amiről már egyszer írtam egy blog bejegyzést, amit itt olvashattok. A mai napig úgy gondolom, hogy pláne büszke szülőként, nagyon nagy felelősségünk van abban, hogy a gyerekről milyen képet teszünk ki, és mielőtt rányomunk a SHARE gombra fel kell tenni magunknak azt a kérdést, hogy ha rólam kikerülne ilyen kép én örülnék neki? Örülnél neki, ha kitennének rólad pucér képeket? És ha füledig maszatosakat? Esetleg olyat, amikor a bevásárlókocsiban tolnak és a fáradságtól leesik a fejed? Vagy elalszol valahol és nyitott kis szádból kicsöppen a nyálad? Nem hiszem… Számomra ezek is szuper cuki pillanatok, meg is örökítem őket, de nem érnek annyit, hogy kitegyem őket, azért, hogy vagy sok like-ot kapjak vagy megmutassam milyen is a valódi élet anyaként. Nyilván aki anyuka az tudja milyen, aki meg, nem azt meg lehet nem is érdekli. Arról nem is beszélve, hogy nem tudom garantálni, hogy ezek a képek biztosan olyan emberekhez jutnak el, akik szintén cukinak látják a kisgyerekemet és nem szexinek vagy valami sokkal rosszabbnak, ami egészséges felnőttként mégcsak eszembe se jutna.

Továbbá úgy érzem, hogy ha mindenki ugyanannyi energiát fektetne a házakörüli sepregetésbe, mint más kertje zöldjének méregetésébe akkor egy sokkal boldogabb világban élhetnénk. Igen lehet mondani, hogy “neki könnyű, mert gazdag” vagy “neki könnyű, mert nem kell dolgoznia”. Igen valóban van, akinek ránézésre egyszerűbb lehet az élete. De bele kell gondolni abba, hogy minek az árán? Én eddigi élettapasztalatom alapján úgy vettem észre, hogy az élet mindig az egyik kezével elvesz, de a másikkal ad. Mi van akkor, ha az a valaki aki sokat jár Balira (a sima lábaival), elveszetette a szüleit tini korában vagy azt a lányt, akinek könnyű, mert eltartja a férje és csak körmöshöz kell járnia, őt meg verték gyerekkorában vagy átesett egy durva betegségen? Soha senkiről nem tudhatjuk pár kép alapján, hogy milyen bőröndöt húz maga után.

Az életem során, amikor igazságtalanság ér vagy úgy érzem nekem is kijárna az, ami másnak mindig megállok egy kicsit és elgondolkodok. Próbálom felsorolni a jó dolgokat, amikért hálás vagyok és megmagyarázni magamnak, ha úgy tetszik idealizálni azt, ami velem történik, a saját élethelyzetemet. Nem másban keresni a hibát, hanem magamban a boldogságot. És épp ezért úgy gondolom, hogy az #antiisnta kihívás helyett sokkal fontosabb lenne egy olyan 365 napos kihívás, ami azt mutatja meg, hogy aznap mi okozott örömöt nekem vagy azt megmutatni, hogy #amiérthálásvagyok!

Most, hogy Matykónak kistestvére érkezik tudatosabban kezdtem el “nagyobb pórázon” tartani és engedek meg neki olyan dolgokat, amiket eddig kevésbé. Ez egy nehéz, hosszú és tudatos döntés, hiszen én mindig is az az anyuka voltam, aki ment a játszón a gyerek után és próbáltam így úgy egyengetni az útját. A laza mami béta tesztem nagyjából 5 napig tartott és az öt napnak az eredménye: megfázás, egy játszótéri verés és János kórház fül orr gégészet ügyelet. Dióhéjban elmondhatom nem ez volt Matykó hete -bár engem egyelőre jobban megviselt minden- és valószínű sok mindent nem tudtam volna kiküszöbölni ha nem kezdem el az ösztöneimet béta tesztelgetni, de azért egy jó tanács: HALLGASSATOK A MEGÉRZÉSEITEKRE. Na de haladjunk szépen sorban a sokk hét eseményeiben.

Laza mami béta teszt 1. nap:

Matykó a héten kapott egy kulacsot, amit egyedül tud kinyitni és becsukni. Mivel ő a mai napig óriási vizilény, ezért előszeretettel nyitja és önti ki, majd kezd el pacsálni benne. Mivel ugye már lazább vagyok hátra adtam neki a kulacsát a kocsiban és hagytam inni. Természetesen a kulacs fele végül a maga előtti Cybex pajzson/pocakján landolt. A fiúk miután hazaértünk kitalálták még lemennének mocizni és bár éreztem, hogy picit vizes a gyerek azt is éreztem, hogy nem hideg semmije pici mocizásból mi gond lehet? Megfázott…

Laza mami béta teszt 3. nap:

Történt egy szép tavaszi napon, hogy Matykóval elmentünk a Várba a Mátyás király játszótérre, ami nagyon szuper, sok különböző kultúrájú gyerek találkozik ott és nem utolsó sorban szép helyen van. Aki volt már az tudja, aki még nem annak elmondom, hogy gyakorlatilag a játszótér egyik hosszú oldala egy barlangrendszer, amit a gyerekek imádnak, de én mint kismama már kevésbé. Gondoltam ez a tökéletes pillanat arra, hogy na most nem fogok utánamenni kint várom, hogy nyugodtan kiterápiázza magából a megszületés élményét a kicsi kis átmászható csövekben. Egy ideig ez a taktika teljesen jól működött ki-ki kukucskált és integetett egyes járatváltásokkor, ám egyszer csak sírva fut felém. Hozzáteszem nettó egy méteren belül voltam, szóval még mindig nem a játszótér túl oldalán a padon ülő telefont nyomkodó anyuka szerepébe bújtam. Rögtön Matykó után egy 4-5 éves forma fiú és szétnyitott kis kezével püföli a gyerekem fejét! Bár mélyen belül elgurult minden gyógyszerem hirtelen, de mivel annak a híve vagyok, hogy inkább a viselkedésemmel mintsem a mondandómmal nevelem a gyereket, inkább megvigasztaltam Matykót és mondtam neki kérdezzük meg a kisfiút miért csinálta ezt. Mivel a fiú jött Matykó után folyamatosan hallotta is a kérdést és azt válaszolta úgy gondolta vicces. Na és a lényeg most következik, megjelent nagypapa is, aki  a történteket úgy konstatálta, hogy “a hugát is mindig veri” majd “ ettől lesz harcos a magyar”. Mondtam a papának, hogy nem 56-ban vagyunk nem harcosokat kell nevelni hanem egymást tisztelő és kedves embereket talán.  De ismeritek Halász Judit Vannak még rossz gyerekek című számát (nekem most felnőttként lett értelme kb):

Laza mami béta teszt 5. nap:

Üres a hűtő, irány az ALDI. Mivel pénteken Matykó sokáig aludt délután, így valóban picit későn indultunk el bevásárolni, de rutinos ALDI-zók vagyunk ripsz-ropsz levesszük apolcról, ami kell. Nagyjából 10 perces autóút után, Matykó mondta a hátsó ülésről, hogy “Mami, kavicsot a nózimba” én puszta naivitásból azt hittem, előre szól és mondtam neki ne tegyél fel semmit a nózidba. Majd hozzá tette, hogy “ Nózim, fáj.” Vészvillogóval félreáltunk, hátrapattanok és a telefonom zseblámpájával bevilágítok és mit látok a gyerek cuki kis pisze orrának lyukában? Egy kavicsot! Tudom történnek rosszabb dolgok is a világban sajnos, de ezt az érzést sem kívánom senkinek. És zárójelesen megjegyzem, hogy amióta Matykó megszületett most először nem volt nálam a pénztárcám benne minden iratunkkal, mert ugye csak az ALDI-ba megyünk mi baj történhet…Szóval felhívtuk a Főnix ügyeletet, hogy hova kell mennünk mondták, hogy János kórház füll- orr- gégészet az ügyeletes ma. Gyorsan hazajöttünk az iratokért, de megpróbáltuk még itthon kiszívni orrsziporszival, természetesen nem sikerült. Elindultunk, TAJ kártya természetesen megint itthon maradt, szóval visszafordultunk, de aztán már harmadjára  sikerült összeszedett felnőtt módjára elindulnunk. Odaértünk egy kislány volt előttünk a szüleivel., Szerintem ha reálisan gondolkodok kb 20 percet vártunk, ami egy kaviccsal a gyereked orrában kb 4-6 órának érződik. Na de a lényeg, hogy sorrakerültünk a doktor bácsi gyorsan és hatékonyan kiszedte a követ egy varázs fémbottal és pici sírás és orrvérzés után már jöttünk is haza és mindenki aludt este fél11-re.

Aludva egyet a para hétre azt mondom, hogy mindenki maradjon a megérzéseinél, alakulni fog úgyis minden magától, én is visszaállok az eredeti üzemmódomba, amiben azt mondom, hogy így 2 év után már egészen magabiztosan mozgok a magunk tereiben. És a kavicsokkal vigyázzatok, alattomos kis teremtmények.

Előszónak leszögezném, hogy nem vagyok orvos, nem vagyok genetikus sima anyuka vagyok ösztönökkel. Nem szeretnék tanácsot adni, csak leírom a gondolataimat. És ami a legfontosabb a gyereknek a legfontosabb egy nyugodt és boldog anyuka. Mindenki úgy cselekedjen, ahogy a leginkább meg tudja adni azt a harmónikus és szeretetteljes környezetet a kisbabájának, amire egy picinek szüksége van.

Az én nyugalmamnak a negatív commentekre például egyáltalán nincs szüksége, köszönöm.

Kép forrása: https://hu.pinterest.com/

1. Először is kezdeném azzal, hogy nagyon nagyon szerencsések vagyunk, hiszen alakult úgy az életünk, hogy tud(t)unk viszonylag fiatalon gyerekeket vállalni. Továbbá, azért még szerencsésebbek vagyunk, hogy gyakorlatilag megbeszéltük, hogy (újabb) gyereket szeretnék és egyből összejött. Ezek nagyon fontos információk voltak, hiszen számomra az, hogy gyorsan megfogant(ak) és tényleg a második babánknál meg pláne szinte semennyi odafigyelés mellett megmaradt és ügyesen növekszik ebben a pillanatban is magától bizonyossá tette, hogy erősek és életképesek.

2. Tovább hajtott a nem felé az a tény is, hogy szintén szerencsére, nem volt előzetes vetélésem vagy halva szülésem. Így azért nyugodtabban mentem neki most is a második várandósságnak. Tudom, hogy sokan keresztül mennek ilyeneken, ami talán a világ egyik legfájdalmasabb dolga. Sajnos egy halva szülést személyesen is végig hallgattam a 38.hetes ctg-n, ahol együtt sírtam az anyukával, annyira megviselt az egész folyamat,  ahogy hallgattam és ugyanannyira tehetetlen voltam, mint ő. Senkinek nem kívánom és teljesen megértem, hogy ha valaki, akinek akárcsak a 12.hét előtt elmegy babája, nyugodtabb úgy, hogy elmegy és van egy plusz papírja arról, hogy minden rendben velük. Hozzáteszem sajnos a saját környezetünkben is volt nem egy fals eredmény, eredmény elcserélés, ami később nagy meglepetéseket és szomorkodást okozott.

3. Szintén nagy szerencse és ezt nem magunknak köszönhetjük, hogy a családunkban nem volt semmilyen olyan genetikai megbetegedés, ami egy kisbaba életét kockáztatná vagy ellehetetlenítené a teljes életét. Persze tudom, hogy a kromoszóma és egyébb genetikai elváltozások kialakulhatnak maguktól is, de azért ezt is latba vettük amikor férjemmel átbeszéltük, hogy szeretnénk-e elmenni genetikai ultrahangra.

És talán a legfontosabb gondolatom az egész vizsgálattal kapcsolatban:

4. Úgy érzem, hogy akármilyen információt kapnék, azon teljesen természetesen aggódnék, agonizálnék, sírnék, szomorkodnék. Ami sajnos nem segít. Természetesen ha bármi olyan lehetne, hogy kijön egy negatívabb eredmény és azt mondanák, hogy a gyerekszületéséig vagy amíg szoptatom szedjek x gyógyszert vagy szúrjam magam napi kétszer y-nal és nem lesz semmi baja, megtenném. De sajnos én úgy tudom, hogy ilyenkor a szomorúságon túl nincs mit tenni. Számomra az abortusz nem opció jelenleg. Természetesen nem ítélek el senkit, aki olyan információ birtokában van, hogy azt látja a helyes megoldásnak. Szerencsére nem tudom elképzelni milyen az és azt sem én hogyan döntenék egy olyan helyzetben, ezt a mostani tapasztalataim és tudásom fényében mondom.

Lehet struccpolitika, amit folytatunk és lehet bírálni is, de egy dologban biztos vagyok. Akármilyen sors is jut a kisbabánknak és vele együtt nekünk is, azon a hídon akkor szeretnék átmenni, amikor odaérünk. Nem szeretnék addig szomorkodni és sírni. Hogy ha ne adj Isten el kell mennie idő előtt úgy érzem akkor tudok neki boldog és nyugodt életet adni, még ha akárcsak a pocakomban is adatik meg neki egy picike élet, hogy ha én is boldog vagyok. Akkor tud harmóniában és békében élni a szívem alatt, ha a fejemben béke van. Akkor tudok a már meglévő gyermekemnek teljes körű édesanyja lenni, ha nem kell sírva elaludnom és aggódnom mi lesz velünk. Ezeket átbeszélve a szüleinkkel és egymással döntöttünk úgy, hogy most is, mint Matykónál kihagyjuk a genetikai ultrahangokat.

Kép forrása: https://hu.pinterest.com/

Ha a következő történetet tizenéves koromban a BRAVO magazinban olvasom, tudjátok abban a rovatban, ahol olyan kérdések voltak, hogy teherbe lehet-e esni attól, ha olyan ágyban alszunk, ahol előtte más szexelt, akkor biztosan le-nem-normálisozom- a szöveg íróját. Szóval fogadjátok szeretettel, iróniával a második várandósságom történetét:

Egy januári napon az elmúlt pár évemhez képest jóval csinosabban, kisminkeltebben bandukoltam a pénteki éjszakában az egyik barátnőmnek a szülinapi bulijára. Amióta Matykó megszületett elég ritkán mentem el itthonról este úgy, hogy fektetésre nem voltam itthon, de lassan lassan nekem is szükségem volt a kimozdulásra és Matykónak is meg kell tanulnia, hogy van olyan, amikor elmegy a mami, de vissza fog jönni. Ez bennem egy örök dilemma, hogy mivel teszek jót neki, mikor nem vagyok önző és mennyi szabadságot kell neki hagynom, mert előbb utóbb ő fog akarni eljárni bulizni, akkor meg már nem nagyon lesz döntési pozícióm. Szóval a magam anyai vívódásaival - és kismikelve!- megyek a rendezvényre, amikor is szembejön velem egy anyuka a Matykó korabeli gyerekével. Abban a pillanatban, hogy az automatikus “ I feel you sis” pillantással nézek rájuk, amikor felszenvedi a babakocsit a járdára, egy teljesen más érzés önt el. És ez az érzés gyorsan ki is bontakozott egy meg nem állítható sírásban. Szóval ott állok a Fővám téren, ahol eddig sok mindent csináltam már, de sírni még nem sírtam és nem értem miért de sírok. Fel is hívom a férjemet majd édesanyámat, hogy a világ legrosszabb anyukája vagyok, hogy Matykót otthon hagytam, amikor nekem is a járdán feltolással kellene szenvednem. És csak sírok és sírok. Eddigre már a hely előtt voltam és biztos voltam benne, hogy nem vagyok normális, hogy ilyeneken zokogok. A kettejük monológja után, hogy jó anyuka vagyok és érezzem jól magam összeszedem magam és bemegyek BULIZNI. Itt még úgy gondoltam, hogy ugyan ugyan biztos csak fáradt vagyok meg a hormonok…stb

Másnaptól gyakorlatilag folyamatosan rosszul voltam, bármit ettem, nem ettem, akartam enni vagy csak úgy arra gondoltam, hogy megeszem hányingerem volt.  Tudjátok az az érzés, amikor Szentendrén benyomtok egy egész lángost és az utolsó falat után 4 perccel az egészet megbánjátok annyira rosszul lesztek az olajtól. Na ez az érzés volt bennem 4 hétig folyamatosan. És igen, ebben a pillanatban merül fel jogosan a kérdés, hogy “de ez a csaj, nem vette észre, hogy késik a menszesze?”. A csaj válasza: nem, mert még szoptat és abba belefér pár nap kilengés. Továbbá a csaj, mivel előző hónapban is késett neki csinált egy tesztet, ami NEGATÍV lett, majd rá pár napra akkor meg is jött neki. Szóval gimnáziumi biológiai tanulmányaimnak köszönhetően tudtam, hogy nem vagyok terhes. Na de, amikor januárban csináltam egy másik tesztet, mert gyanúsak voltak a jelek megjelent az a bizonyos két csík teszten. És míg Matykónál nagyítóval kellett keresni a hcg csíkot - egyik barátnőmnek annó le is fotóztam a tesztet és mondta, hogy az semmi nem vagyok terhes-, addig most, majd leugrott a pálcikáról a csík.

Sokk number 1.

Erős hcg csík = ikrekkel vagyok terhes. Bár nagyon közeli családi barátnak is vannak ikrei és más bloggereket is követek, akinek ikrei vannak mégis nem mondanám felhőtlennek az örömöt, amit éreztem. Míg Matykóval az első gyerekes, laza szülők naivitásával mentünk neki az egész várandósságnak, most 4-6 excel tábla nyílt meg a fejemben egyszerre. Ezt természetesen az ikrek gondolata tovább fűszerezte. De mivel nem első babás vagyok így tudtam, hogy várnom kell az első ultrahanggal a 6. hétig. Kértem is egy időpontot több, mint egy hónappal későbbre. Valahogy eltelt ez az 5 hét is, persze voltam közben nagyon jól, nagyon rosszul, boldogan és sírósan. Szóval le a kalappal Matykó és a férjem előtt, hogy végig bírták velem ezt az érzelmi hullámvasutat, ami minden dimenzióban és még visszafele is ment néha.

Sokk number 2.

Mint a Disney VHS videókon, amikor a sok reklám után jött a “ És most következzen a várva várt film” felirat, elérkezett az első ultrahang időpontja is: február 12. Ez a nap telt a leglassabban.  Matykó jött velünk, mert nem tudott rá épp senki vigyázni. Szerencsére a dokim elég laza, szóval sikerült rábeszélnem, hogy kezdjünk az ultrahanggal, mert nagyon izgulok, hogy mennyi gyerek van a pocakomban. És mivel emlékeztem, hogy Matykó a 6 hetes ultrahangon egy kis rízs szem volt, amiben mozgott 2 pixel és az volt a szíve, így egyből, amikor megláttam a képet láttam, hogy ez bizony nem egy 5-6 hetes baba, hanem jóval nagyobb. A doki mondta is, hogy ez egy gyönyörű 10-11 hetes baba! Szóval, hogy ha biológia témazárón a karikázgatós kérdések között van olyan, hogy: Lehet-e terhes az a nő, akinek negatív a tesztje és menstruál? Nyugodtan karikázzátok be az IGEN választ…

Viszont az érzés, hogy nézem a második kisbabámat az ultrahang tv-jén, miközben kint hallom Matykót játszani a gyereksarokban egyszerűen leírhatatlan. Kicsit lelkiismeretfurdalásom is volt, hogy mennyire nem figyeltem oda rá, mennyire lemaradtam majdnem két hónapnyi várandósságról. Matykóval gyertyafényben, Enya zenére kenegettem a pocakomat stria krémmel, most meg Matykó ugrált rajtam naponta többször miközben a “régi dunna kiskatonaaaa” sorokat énekli. Fantasztikus a természet, fantasztikusak a babák és fantasztikus a női test is.

Szia kis Pöcök, üdv a családunkban!

Meg kell, hogy mondjam nem mentünk neki elég felkészülten ennek a télnek. Tavaly még elegendő volt az egy-egy séta, játszórandik barátokkal és az itthoni mami szórakoztató egység. De kettőt pislogtam eltelt egy év és már kevés voltam. Valahogy a játékok osztódtak és kétszer annyi lett legalább, duplo, kisvonat, számtalan kirakós, de valahogy kimozdulós programok terén nem voltam kreatív. Mondjuk igaz, az influenza parám, a kertben található 182 lépcső és a takony, ami az égből esett se segített. Szerencsére karácsonyra, Matykó nagynénijétől és nagybácsijától a Jézuskától, kaptunk a Bábszínházba jegyet. És milyen szuper kis ajándék volt!

Mivel nekem az első és legmeghatározóbb emlékem a Bábszínházból ovis koromra datálható ezért azt hittem Matykó még kicsi lesz ahhoz, hogy egyhelyben ülljön és nézzen valamit. Ezt azért is gondoltam így, mert bár itthon nem nagyon nézünk mesét hosszabb utakra mindig bepróbálkozom egy-egy tabletes mesével, amit néz 2 percig és utána megunja. Szóval picit izgulva mentem neki az előadásnak. Mivel érkezési sorrendben kellett elfoglalni a helyet, így egy könnyen elhagyható széket választottunk, hátul szélen. Féltem, hogy ha elől ülünk, akkor mindenképpen nézőből rendezővé avanzsálná magát a kisfiam. Így viszont tisztes távolságból, de mégis a kimenekítő útvonalat gondosan megtervezve 4-6 másodperc alatt el tudtuk volna hagyni a terepet.

És akkor eljött az első csoda ideje. Lezárták a lámpákat. Matykónak már ez nagyon tetszett és elég hangosan meg is jegyezte, hogy “sötét”. A második csoda rögtön 5 másodperccel utána következett, amikor a színpadon meg világos lett. Akkor szintén megjegyezte a kis laikus néző az ölemben, hogy “fény”. Mivel Matykó kis molylepke és mindent imád ami fény, pláne ha körülötte sötét van, gondoltam, hogy ez biztosan fog neki tetszeni. Persze az már kevésbé volt izgalmas, hogy nem úgy váltogatták a fényeket, ahogy ő azt a 9. Sorból dirigálta.

Maga a darab (Pettson és Findusz) , amúgy 3+-os darab volt, szóval szigorú értelembe véve ő mindenképp csak szülői felügyelettel nézhette. Szerintem amúgy kisebbek is simán élvezhetik van bőven cukiság, érzelem, tanulság és egyenjogúságért tűntető pipik.  A hangosabb csapkodás és egy-egy effekt miatt a szem eltakarás természetesen inkább a füleltakarásban bontakozott ki, de Matykó is, aki csak most lesz 2 nem sokára, egész gyorsan hozzászokott, hogy mi hogyan zajlik és történik egy előadás során.

Én mindenkinek ajánlani tudom a Bábszínházat, nagyon szépen fel van újítva belül, óriási firkálható fallal a büfében. Hatalmas pacsi a grafikusnak, aki a szórólapokat és plakátokat csinálja. Nem tudom miért csak az épületen belül látni őket, szerintem simán megállnák a helyüket itt-ott szabadtéren is elszórva.

Benti Tv-s vagy tabletes Peppa Pig és Mása és a medve helyett irány a Bábszínház! 

Este buli. Lassan indulni kellene. Még ki se festettem magam…Áhh inkább nézzünk összebújva sorozatot, majd szemüvegben megyek az pont takarja a karikáimat. Hajat ne mossak? Jó lesz a Matykó által szétcincált kócoshatású kontyom. Néztem ám Youtube-on tutorial videókat a tökéletes kócos haj elérésére, de a totyogóssal való játszás eddig a legtermészetesebb hatású.

Indulunk. Ahogy azt szokás, ivás előtt iszunk, szóval bedobok a táskámba kettő gyümölcspürét. Party partnerem és egyben kisfiam még odafele a 4-es villamoson beszippantja mindkettőt…jaj anyám nehogy a fejébe szálljon. Mivel viszonylag későn indulunk gondolom sor lesz, de amikor odérünk látjuk, hogy tele a ruhatár…december közepén. Az fejenként minimum négy réteg ruha. Tiniként - mondjuk lehet nem volt négy réteg ruha rajtam, de- biztosan nagyon bosszantott volna a jelenség, pláne, hogy akkor még dohányozni is lehetett a szórakozó helyeken, ami ma már elképzelhetetlen szerencsére. Jobbra hátul azonban babakocsitároló van, szóval szerencsére jól meg tudjuk tömni a babaszekeret a levett ruháinkkal.

Bent buborkékok, színes pöckök, baba illat és sok boldog szülői arc. Egy-egy mintha ismerős lenne a 10 évvel ezelőtti éjszakai életből. Akkoriban a legnagyobb problémám az volt, hogy kéretlen alakok tapiztak és dörgölődztek hozzám. Jelenleg apró gyerekek rohangálása szeli sok darabra a táncparketten vizihinárként dölöngélő szülőket. Ma már a legnagyobb probléma, hogy olyan gyorsak, hogy félek rálépek egyikükre. Az annó Eastpack övtáskát viselő anyukákon most hordozóban vannak a kisbabáik. A fiúk, akik vállán csakis keresztbe megkötött pulcsi volt régen, most kis Hello Kittys vagy pókemberes kistáskára vigyáznak. Mindenki illatos, kedves, mosolygós és aggressziónak sehol a jele. Kapok egy fröccsöt a férjemtől és én azt hittem, hogy a Szigeten a party arénában nehéz inni…hát próbáljátok ki egy 1-2 éves gyerekkel a karotokban, aki dnb zenére ugrál:D A Sziget maga a Nirvana szíve ehhez képest.

Mivel későn érkeztünk a legutolsó pillanatig a táncparketten toporgunk, ahol hol a buborék gép megy hol a konfetti ágyú zavarja meg az addigra örömmámorban rohangáló, és ugráló fiamat. Az érzés, amikor utoljára a te babakocsid van bent a parkolóban teljesen más, mint annó amikor nem találták a kabátomat, ezért meg kellett várnom, amíg az összes kabátot elviszik és ami maradt volt az enyém. Hazafele ahogy azt illik pizzázunk egyet, fiam kacsingat a pizzás lányokra. “Ilyen állapotban tuti nem visz el minket egy taxi sem haza” gondoltam volna jópár éve..  De mivel még csak 7 óra minden rendesen közlekedik, nem kell rohanni az éjszakai után. Az after a nappalinkban van, ahol előkerül a fasín és az elemes kisvonat. Kimaxoljuk az estét és egy jó nagy habpartyval zárjuk a bababulis előszilveszterünket. Este 10-re már mindenki ágyban.

Boldog új évet mindenkinek!

Magam sem tudom, mikor fogod megkapni ezt a levelet.

Lehet pár évtized múlva vagy a napon amikor hozzámész a fiamhoz. De az is lehet, hogy egy random tavaszi vagy téli napon. De bármikor is érkezik el ez a pillanat, remélem, hogy még élni fogok és elmondhatom mennyire örülök nektek.

Most, hogy itt ülök a francia ágyon, teát kortyolgatok és az anyukámtól kapott illatmécses fényében írok, butaságnak tűnik ezeket a sorokat leírni. A kisfiam az ágyában alszik tengeri csillag alakban kinyúlva vagy kisbékába felhúzott lábakkal. Gondosan köré raktam az összes kis párnát és állatkát, amit hónapok alatt gyűjtögettem össze neki, hogy szép és barátságos kis kuckója legyen. Most, hogy nagyfiús ágya van, megint olyan kis picinek tűnik, mint az első napon a rácsos ágyban. Megsimogattam szőke tincseit és homlokon pusziltam mielőtt leültem, hogy írjak Neked.

Mielőtt a fiam megszületett mindenkitől azt hallgattam, hogy mennyire felgyorsul az idő egy gyerek érkezésével, és ripsz-ropsz kamasz majd felnőtt férfi lesz. Úgy érzem, erre egyáltalán nem vagyok felkészülve. Most még itt alszik az óriásnak tűnő ágyában, majd egyszer már nem lesz elég ez az ágy, mert lelóg a lába, aztán hirtelen már más ágyában fog aludni messze innen.

És valamikor e folyamat közepedte megtalál Téged.

Most még engem választ. Engem választ, hogy ülljek le vele vonatozni vagy, hogy az én ölembe tolasson be könyvecskéket nézegetni. Az én főztömet szereti és azt szeretné én legyek az utolsó aki alvás előtt puszit ad neki.

De egy nap Téged fog választani. Veled szeretné majd eltölteni az egész napját, Veled szeretne olyan izgalmakat átélni, mint a mesekönyveinek a hősei és a Te főztödet fogja dicsérni.

Most még akkor csillan fel a szeme, amikor engem meglát. A kedvencem, amikor mással van és szabadtéren találkozunk és látom, hogy észrevesz a játszótér másik oldaláról vagy járdán pár méterre a műanyag kismotorján.

De eljön a nap, amikor ezek a szép kék szemek Érted fognak csillogni. Rólad tesz ki képet az irodájába az asztalára és neked fog megörülni, amikor megjelensz az étterembe, ahova lefoglalta az asztalt az évfordulótokon.

Most mi vagyunk a hősei apukájával. Minket hív segítségért vagy tőlünk kérdez dolgokat. A mi gyógypuszinkra vágyik, ha beüti magát valahova.

De nem sokára Te leszel a hőse. Tőled fog tanácsot kérni és Te más választ fogsz adni, mint én és Rád fog hallgatni. Te fogsz neki segíteni megismerni a Világot és Te leszel az, aki meggyógyítja he beteg, felvidítja ha szomorú.

Most még arra tanítjuk az apukájával, hogy hogyan legyen kedves másokkal, hogyan viselkedjen tisztettudóan és hogyan vívja ki mások tiszteletét.

Egy nap Te leszel az, aki mind ezt a jóságot és tiszteletet megkapod Tőle.

Most még több hétig tervezem a szülinapjait, éjszakákon át gyártom az ajándékait.

De nem sokára Te leszel az, aki emlékeztetni fogja őt az én szülinapomra.

És mind ez így van rendjén Ez az élet gyönyörű rendje, még ha most a szívem is megszakad ha belegondolok.

Remélem a Világ egy sokkal szebb hely lesz, amikor megismerkedtek és butaságnak fog tűnni már ilyet leírni, de ha mégse tudd, hogy nem számít a nemed, bőrszíned vagy vallásod.

Igyekszem megtalálni a tökéletes egyensúlyt, hogy ne menjek az agyatokra és igyekszem majd csak akkor tanácsod adni, amikor kéritek is azt.

De addig is, amíg csak enyém igyekszem kihasználni és élvezni minden egyes együtt töltött pillanatot, minden összebujcizást, bírkzást és nevetgélést.

És amikor eljön a nap és Beléd szeret, büszke leszek rá. Büszke leszek a személyre, akivé vált, büszke leszek arra, hogy 2016 júniusában, amikor megfogant, minket választott. De a legbüszkébb arra leszek, hogy az anyukája lehetek!

photo: http://petrapakophotography.com/

Sokszor hallom mástól, hogy mennyire szerencsések vagyunk, mert Matykó ilyen nyugodt, könnyen kezelhető vagy éppen kommunikatív. Én úgy gondolom, hogy nem pusztán szerencse kérdése ez, persze genetika is az biztos. Se az apukája se én, de még csak a nagyszülők sem vibráló természetű, idegeskedő emberek.  Talán még én vagyok a legolaszosabb mindenki közül. Szóval egyrészről várható volt, hogy Matykó is nyugodt természetű lesz, de azért nagyon is tudatosan tettünk a cél érdekében.

Matykó még jócskán a pocakomban volt, talán még nem is látszódott, amikor anyósom elismert és igen tapasztalt pszichológus - Facebook oldalát itt találjátok, csak ajánlani tudom bölcs írásait- mondta, hogy beszéljünk a kisbabánkhoz, már a pocakban is. Persze persze ez egyértelmű, hiszen minden kismama a pocakját simizi, dúdolászik neki és a kedvenc szülőszobai terminusommal élve APUKA is megsimizi és ad rá egy puszit. Igen ezek alapvető dolgok, na de nem lyen szintű kommunikációról beszélünk, hanem sokkal mélyebb, alaposabb és részletesebbről. Mindent érez amit te is, mindent hall, amit te is, minden hatással van rá, ami rád is. Csak minden sokkal idegenebb és újabb, mint neked. Ezért én gyakorlatilag végig narráltam azt a 41 hetet, ameddig Matykóval egyek voltunk. És szerintem ez -is- a kulcsa annak, hogy kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb, mint esetleg más vele egyidős gyerek.

Sokszor néztek meg az utcán, amikor mondtam, hogy most elment mellettünk egy mentőautó, annak volt ilyen nagy hangja vagy amikor mondtam, hogy itt füvetnyírnak és az berreg. De mondtam neki, minden egyes vizsgálatnál, hogy mi fog történni és, hogy csak egy picit bizergálják utána nyugodtan pihenhet tovább. A legelső ultrahangnál, aminél már látszott is a kis emberi alakja, elfelejtettem mondani, hogy “na most lesz az ulthanag” és össze is rezzent, kis kezét a füleire tette. Vagy amikor repültünk szintén mondtuk neki, hogy mit fog érezni, mit fog hallani. Tudatosan mindig ugyanazt dúdolásztam neki, és még most is ugyanazt szoktam, ha megijed vagy zaklatottabb. De azt is észrevettem, hogy volt egy szám, amit nagyon sokszor hallgattam még várandósan fürdés közben és Matykó a mai napig megismeri és ha az szól odajön hozzám és megölel vagy csak “betolat” az ölembe. Ezek mind mind nagyon fontos dolgok a kis életében, mert ettől érzi magát biztonságban.

Persze ez a kommunikációs köldökzsinór nem szakad meg azután, hogy megszületik. Mi nem figyeltünk arra, hogy Matykót 3 óránként etessük vagy, hogy direkt külön szobába altassuk, esetleg, hogy ne legyen annyit a karomban mert elkényeztetem. Úgy gondolom, hogy egy kisbabát nem lehet elkényeztetni. Az elkényeztetés akkor kezdődik, ha megteszel neki olyan dolgot, amit már meg tudna magtól is csinálni vagy ha indokolatlanul halmoztok fel mindenféle ajándékot, édességet. Nem azért sír, mert ki akar használni. Tiszta és ösztönös kis lelkek mind, nem úgy mint a felnőttek. Ha sír, akkor jelez valamit. Tedd mellre, öleld meg, ringasd, dúdolj neki. 9 hónapig te voltál neki a minden, a teljes világ és aztán megszületett és az addigi benti életének végeszakadt és teljesen megváltozott minden. Kivéve egy dolgot Téged!

Emlékszem a tavalyi ősz nekünk a nagy 2017-es hozzátáplálás kezdete volt. Mint minden rendes anyuka, már jó sokat olvastam előtte a témával kapcsolatban és annyi féle dolgot és szabályt olvastam, hogy a gimnáziumi fizika óra szabályai ehhez képest elnézőek és engedékenyek voltak. Sajnos én már a legelején tudtam képtelen leszek betartani a szabályokat. Persze szerencsés helyzetben voltam, mert Matykó még bőven szopizott, továbbá nem volt semmire allergiás reakciója korábbiakban. Szóval egy dolgot tartottam a szemem előtt: fokozatosan kap dolgokat és figyelem a reakcióját.

Mivel nagyon sok helyen, nagyon sok - kinek hasznos, kinek kevésbé hasznos - információt lehet olvasni, így gondoltam leírok itt olyanokat, amik nekünk jól jöttek.

1. A legfontosabb: A TÜRELEM

A gyerek nem olvasott egy hozzátáplálásról szóló könyvet sem, így nem fogja tudni mikor van az az egy nap a héten, amikor májat kell enni ( mert ha jól emlékszem azt csak heti egyszer lehet), és lehet éppen aznap nem lesz májas kedvében, szóval az egészet ki fogja nyomni a szájából a kis nyelvével. Amúgy mi pont májat kb nullaszor adtunk neki, mert mi sem eszünk. Szóval nem hasonultam meg és Matykónak olyan ételeket adtunk, amit mi is eszünk és eleve készítem. Nem BLW-ztünk kapott pépeket, de tényleg azokból az alapanyagokból, amiket eleve vettünk és ettünk mi is. Egyszer beadtam a derekam egy nyúlhúsra, ami azóta is a fagyasztóban van, mert nem tudom hogyan kellene megcsinálni.

2. Megfelelő szék kiválasztása

Igazából nekünk (is) mint sok háztartásnak a legalapabb IKEA-s székünk van, de ami fontos szerintem, hogy legyen kisasztala. Úgy könnyebb adagolni a falatokat, meg később magát is kényelmesen tudja etetni. Most, hogy Matykó már nagyobb lett így beruháztunk egy használt Stokke Trip Trap székre, de mivel nem egy olcsó szék, még használtan sem ezért remélem, hogy erről a székről megy az érettségijére is majd.

3. Játékok

A legtöbb gyerek nem a türelméről híres, így a mienk sem, pláne ha éhes. Ezért mi a tálca széléhez különféle játékokat csiptettünk és így akár két falat között vagy amíg elmegyek hozok neki inni könnyedén elő tudja kapni az ott fityegő játékokat és lefoglalja magát.

4. Az őskáoszból minél gyorsabban tisztaság

Egy gyereket etetni koszos, annál már csak az jár nagyobb kosszal, amikor elkezdi magát etetni. Hihetetlen cukik, érdemes hagyni nekik onnantól kezdve, hogy tudnak kanalat fogni, na de azért nyilván nem a fehér fal mellett kell elkezdeni ezt a procedúrát. Nekünk nagyon bevált, és mindenkinek ajánlom, hogy szerezzen be a szék alá egy viaszos asztalterítőt a retro piros fehér kockás is izgalmas lehet, de vannak már nagyon szép modernebbek is. Mi a JYSK-ben lőttünk egyet, amit azóta is használunk étkezésekhez, de már van, hogy egyéb kézműves foglalkozásra is leterítjük és azon maszatolunk, alkotunk.

5. Minden legyen kéznél

Mi az ülőke háttámlájára felragasztottunk kettő akasztót, amin a partedli lóg, így mindig kéznél van. Ide amúgy más tűzoltásra alkalmas dolgot is érdemes lehet felakasztani, mint nedvestörlőkentő vagy konyharuha.

6. Lábtartó

Nagyon rugkapáló gyerekeknek érdemes lehet konyharuhából és két csipeszből kis lábtartót fabrikálni az etetőszék lábára, amin kényelmesen meg tudja pihentetni a lábacskáját falatozás közben. Ezt én bevallom egyszer probáltam ki, de Matykót nagyon érdekelte a csipesz szóval oda kellett azt adnom neki. Mondjuk szerencsére ő nem az a nagyon láblógatós fajta.

7. Könyvek

Néma gyereknek anyja sem érti szavát, tehát lehet, nem feltétlen szeretne a gyerek két napig -vagy három vagy négy- ugyanazt enni. Ezért fontos, hogy változatos ételeket kínáljunk neki. Én kettő könyvből olvastam recepteket, az egyik a Havas Dóra a Születéstől a születésnapig a másik meg a Kiskanál Kommandó könyve. Igaz az utóbbi amikor kijött, Matykó már rég mindent evett, de szerintem most kezdő anyukáknak nagyon hasznos lehet.

8. Következetesség

Sajnos mi is abba a hibába esünk néha, hogy úton útfélen ér minket utol az éhség és így nem mindig szépen a székben ülve fogyasztja el a kis ételét. Mert ugye, örülünk ha eszik a gyerek és ha ez játék közben van akkor, akkor játék közben van, de igyekszem mindig itthon a kis székébe tenni, és hagyni hagy etesse magát. Azért erre inkább azt mondanám, hogy egy fél pont, mert nem mindig sikerül betartanom nekem sem.

9. Pazarlás

A legnagyobb szívfájdalmam az volt, hogy főleg az elején nagyon sok felesleges étel maradt, akár én készítettem akár üvegeset vettem neki. De kitaláltam, hogy egy kis tejszínnel és egyéb fűszerekkel felfőzve, vagy más szószkészítő eljárással akár tésztához, krumplihoz magunknak is finom ételt tudunk készíteni Matykó maradékaiból. Szóval ne dobjátok ki a maradékokat, hanem probáljátok meg magatoknak hasznosítani.

10. Méh memória

Én úgy vettem észre Matykón, hogy azokat az ízeket nagyon szívesen ette, amiket én még várandósan kívántam vagy sokszor ettem. Így nálunk a koktélparadicsom, a barack és a narancs aduásznak számított. Szerintem érdemes lehet visszaemlékezni milyen ízeket kívántál nagyon és megpróbálni azokat adni. Persze ha a vaníliás karika vagy Eszterházy torta volt, akkor azért csak okosan.

Egy év távlatában azt tudom mondani, hogy nem volt olyan rögös ez az út, mintha kétszer ilyen rögös lett volna, de a legnagyobb szükségem a türelemre volt az biztos. Kísérletezzetek bátran és figyeljetek a babátok reakciójára!

Mivel már itthon is ünnep lett a Halloween, gondoltam, ha nem is zombinak maszkolt formátumban, de mi is csapunk valami kis atrakciót. Nem kell hozzá más csak:

Pár papírzacskó

Olló

Zsírkréta

Duplo vagy fa építő elemek

Icipici szabadidő

Totyogós gyerek

Igazából én ahogy letettem Matykót ma délután aludni, neki álltam a Duplo faló szörnyecskék elkészítésének. Bármilyen tetszőleges szörnyecske rajzolható a zacskókra, lehet kancsal, ijesztő vagy kedves, füles vagy fülnélküli, küklopsz vagy több szemű, tényleg csak a szülői fantázia és a zacskók mérete szab határt a szörnyikéknek. Miután felrajzoltuk és kiszíneztük a zacskó-monstereket, vágjuk ki a szájukat, ami szintén bármilyen alakú lehet, de a gyerek kis praclija férjen bele ez a lényeg. Gyakorlatilag készen is van a színevő szörnyecske, ami eső programnak is kiváló lehet, amikor beköszönt a rosszidő. Nagyobb gyerekekkel, mint Matykó szerintem még a közös elkészítés is megvalósítható.

Happy Halloween!

u.i.: Matykó amúgy nem játszik velük, csak cukin nézegeti, szemlélgeti őket, de szerintem, ami késik nem múlik!