Sokszor hallom mástól, hogy mennyire szerencsések vagyunk, mert Matykó ilyen nyugodt, könnyen kezelhető vagy éppen kommunikatív. Én úgy gondolom, hogy nem pusztán szerencse kérdése ez, persze genetika is az biztos. Se az apukája se én, de még csak a nagyszülők sem vibráló természetű, idegeskedő emberek. Talán még én vagyok a legolaszosabb mindenki közül. Szóval egyrészről várható volt, hogy Matykó is nyugodt természetű lesz, de azért nagyon is tudatosan tettünk a cél érdekében.
Matykó még jócskán a pocakomban volt, talán még nem is látszódott, amikor anyósom elismert és igen tapasztalt pszichológus - Facebook oldalát itt találjátok, csak ajánlani tudom bölcs írásait- mondta, hogy beszéljünk a kisbabánkhoz, már a pocakban is. Persze persze ez egyértelmű, hiszen minden kismama a pocakját simizi, dúdolászik neki és a kedvenc szülőszobai terminusommal élve APUKA is megsimizi és ad rá egy puszit. Igen ezek alapvető dolgok, na de nem lyen szintű kommunikációról beszélünk, hanem sokkal mélyebb, alaposabb és részletesebbről. Mindent érez amit te is, mindent hall, amit te is, minden hatással van rá, ami rád is. Csak minden sokkal idegenebb és újabb, mint neked. Ezért én gyakorlatilag végig narráltam azt a 41 hetet, ameddig Matykóval egyek voltunk. És szerintem ez -is- a kulcsa annak, hogy kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb, mint esetleg más vele egyidős gyerek.
Sokszor néztek meg az utcán, amikor mondtam, hogy most elment mellettünk egy mentőautó, annak volt ilyen nagy hangja vagy amikor mondtam, hogy itt füvetnyírnak és az berreg. De mondtam neki, minden egyes vizsgálatnál, hogy mi fog történni és, hogy csak egy picit bizergálják utána nyugodtan pihenhet tovább. A legelső ultrahangnál, aminél már látszott is a kis emberi alakja, elfelejtettem mondani, hogy “na most lesz az ulthanag” és össze is rezzent, kis kezét a füleire tette. Vagy amikor repültünk szintén mondtuk neki, hogy mit fog érezni, mit fog hallani. Tudatosan mindig ugyanazt dúdolásztam neki, és még most is ugyanazt szoktam, ha megijed vagy zaklatottabb. De azt is észrevettem, hogy volt egy szám, amit nagyon sokszor hallgattam még várandósan fürdés közben és Matykó a mai napig megismeri és ha az szól odajön hozzám és megölel vagy csak “betolat” az ölembe. Ezek mind mind nagyon fontos dolgok a kis életében, mert ettől érzi magát biztonságban.
Persze ez a kommunikációs köldökzsinór nem szakad meg azután, hogy megszületik. Mi nem figyeltünk arra, hogy Matykót 3 óránként etessük vagy, hogy direkt külön szobába altassuk, esetleg, hogy ne legyen annyit a karomban mert elkényeztetem. Úgy gondolom, hogy egy kisbabát nem lehet elkényeztetni. Az elkényeztetés akkor kezdődik, ha megteszel neki olyan dolgot, amit már meg tudna magtól is csinálni vagy ha indokolatlanul halmoztok fel mindenféle ajándékot, édességet. Nem azért sír, mert ki akar használni. Tiszta és ösztönös kis lelkek mind, nem úgy mint a felnőttek. Ha sír, akkor jelez valamit. Tedd mellre, öleld meg, ringasd, dúdolj neki. 9 hónapig te voltál neki a minden, a teljes világ és aztán megszületett és az addigi benti életének végeszakadt és teljesen megváltozott minden. Kivéve egy dolgot Téged!
