A budaörsi karidológus szerint felelőtlen anya vagyok, mert 27 évesen vállaltam az első gyermekem, ezzel kockáztatva a Down-kórt.

A kórházi gondnok szerint nem is vagyok igazi anya, mert császárral szültem, igaz 30 óra vajúdás után, amiről ő semmit nem tud.

Egy játszótéri anyuka szerint túl lágy anya vagyok, mert nem szólok rá a gyerekre ha belefekszik a pocsolyába nyáron a 35 fokban.

Egy másik szerint meg  gyerekes vagyok, mert mellé ülök.

Egy ismerősöm szerint, akinek nincs gyereke, rossz anya vagyok, mert még 20 hónapos korában is szoptatom és ezzel csak elrontom a személyiségét.

Az utca embere szerint közönséges anya vagyok, mert egy padon szoptatom.

Egy commentelő szerint önző vagyok, mert elviszem egy sport rendezvényre 4 hónapos korában.

A biztonsági őr szerint bevállalós anyuka vagyok, ha a földön pléden rakom tisztába, mert nincs pelenkázó a vadonatúj úszodában.

A szomszéd asztalnál ülők szerint mérgező anya vagyok, mert engedem, hogy beleegyen a pizzámba a gyerek.

Az instagram szerint túlféltő anya vagyok, mert nem teszek ki képet a gyerekemről.

A böngészőm szerint nem is vagyok anya, mert nem keresek rá minden egyes dologra az interneten.

A bankkártyám szerint költekező anya vagyok, mert megveszek neki sok mindent.

De vannak, akik úgy gondolják szigorú anya vagyok, mert nem veszek meg neki elég dolgot.

A munkapiac szerint használhatatlan vagyok, mert van egy gyerekem.

Az állam szerint lehetnék hasznosabb is, ha több gyerekem lenne.

A lelkiismeretem szerint lehetnék jobb anya is, mert van, hogy csak azért maradok tovább a zuhany alatt, mert szeretnék egy picit egyedül lenni.

De amikor reggel arra ébredek, hogy Matykó ül az ágyban és azt mondogatja mama mama, átölel és ad egy puszit vagy este a kádjából kivéve kis tengercsillagként rámcsimpaszkodik és addig ölel amíg csak tud, tudom, hogy szuper anya vagyok, mert boldog, kiegyensúlyozott és egészséges. És ez a legfontosabb.

Az eredeti cikk megtekinthető itt.