Az anyaság sok dologra megtanított, de arra biztosan, hogy ahányan vagyunk annyi féleképpen csinálunk dolgokat és ez nem feltétlen jelenti azt, ahogy én csinálom az a tökéletes. Remélem ez a tökéletes az én gyerekemnek, de soha nem szólnék bele kéretlenül más anyuka döntéseibe. Próbálok tanulni mások nézeteiből, történeteiből és nem ítélkezni. Az elején nagyon nehéz volt természetesen, de megtanultam, hogy nem attól leszek jó anya a gyerekem szemében, ha mást szídok hanem attól, ha rá figyelek és az ő igényeit próbálom a lehetőségeimhez képest maximálisan kielégíteni. És mit is tanultam ez alatt a picit több, mint 2 év anyaság alatt?

Logisztikát, a tápszeres anyukáktól, hiszen nekik kimérni kell, keverni, melegíteni az éjszaka közepén is.

Csodálatot az -esetleg hosszan is- szoptató anyukáktól, hiszen általában rögös és fájdalmas út vezet egy sikeres szoptatáshoz. A hosszantartó szoptatáshoz meg még több energia.

Erőt a természetes úton szülő anyukáktól, mert nekem sajnos nem úgy alakult, hogy természetes úton szüljek és hihetetlen az a már földöntúli energia, amit látok és hallok ezektől a nőktől.

És erőt a császáros anyukáktól is, hiszen olyan nehéz gyakorlatilag félbevágva ellátni egy pici babát.

Elfogadást az azonosnemű anyukáktól, hiszen olyan nagy teher hárul rájuk a társadalom irányából, pedig sokkal több szeretetet tudnak adni a gyerekeknek, mint egyes “klasszikus” családformák.

Kreativitást a hordozó anyukáktól, mert olyan sok féleképpen, stílusban van lehetőség hordozni.

Önfeláldozást, az egy ágyban alvó családoktól, mert nem egyszerű egy pici babával vagy gyerekkel együtt aludni.

Önállóságra nevelést, a baba szobával rendelkező anyukáktól, hiszen engem az is megviselt, amikor kisfiam “kikerült” kettőnk közül a rácsoságyba, ami a mi szobánkban volt.

Hálát, az elvetélt anyukáktól, hogy tudjak örülni annak, ami nekünk sikerült és nem kellett fájdalman átmenni érte.

Kitartást, a lombikos anyukáktól, mert hihetetlen nehéz lehet  hónapról hónapra átmenni a folyamaton és mindig reménykedni.

Céltudatosságot a fiús anyukáktól, mert a fiúk egyszerre futnak 2 irányba miközben hátrafele néznek.

Lazaságot a lányos anyukáktól, amikor egy egy hisztit nyugodtan tudnak kezelni.

Problémamegoldást az ikres anyukáktól, mert olyan flottul rendezgetnek több egy korú gyereket egyszerre.

Tiszteletet a gyermekét vesztett anyukáktól, mert nem is tudom honnan van ennyi erejük folytatni az életüket saját gyermekük nélkül.

Szeretetet a saját édesanyámtól, nagymamáimtól és dédijeimtől.

Teljesen mindegy, hogy milyen az az út, amit eléd dob az élet az anyaság terén, mert a végén kitartás kell, hogy “ végig” csináld. A legfantasztikusabb, ha ezt egy olyan párral együtt teheted meg, aki ugyanannyira részese a dolgonak mint te, és a gyerekednek csak az számít, hogy Ti ott vagytok mellette és szeretitek. 

Az eredeti cikkem itt olvasható.